Elnökválasztás előtt: "Hajtó Ödön beszéde a Magyar Mérnöki Kamara 20. évfordulójára" | Magyar Mérnöki Kamara Tartószerkezeti Tagozat

Elnökválasztás előtt: "Hajtó Ödön beszéde a Magyar Mérnöki Kamara 20. évfordulójára"

 Legelőször is köszönet a Kamara jelenlegi vezetésének, hogy a 20. évfordulóra megszervezte ezt az emlékező ünnepséget, alkalmat adott arra, hogy találkozzunk. Mostani beszédemben három témát érintek majd, visszaemlékezem a 20 év előtti történésekre, értékelem 20 év eredményeit és kitekintek a hogyan továbbra.

 
Politikai háttér
Ha visszaidézzük az 1988-89-es esztendőt: ezt az időszakot egy nagyfokú politikai aktivitás jellemezte. Hasonló politikai aktivitással előtte 1956-ban találkoztunk. Az 1956-os politikai aktivitás az erőszak áldozatává vált, az fegyverrel némították el. Az 1988-89-es politikai aktivitás pedig kimúlt a nélkül, hogy a demokratikus átalakulást megvalósította volna.
Korosztályunknak rendesen kijutott a téves ideológiákból. Előbb a kommunizmus kísérletét szenvedtük meg, mely azt ígérte, hogy a kommunizmussal eljutunk egy olyan fejlett társadalomba, amikor az állam és a pénz megszűnik, a történelem véget ér, mert nincsen tovább hová fejlődni. A rendszerváltás utáni 20 évben megszenvedtük a liberális piacgazdaság kísérletét is, mely azt állította, hogy pénzpiaci szabályozók eljuttatnak minket egy olyan fejlett társadalomba, amikor az állam megszűnik, a történelem véget ér, mert nincsen tovább hová fejlődni. És itt jutunk el a mához, amikor 20 év után újra rendszerváltásért kiált az egész világ, vagyis egy most körvonalazódó újabb ideológiának is részesei leszünk, mely reményeink szerint már valóban használható lesz a globalizált világban.
Térjünk vissza 20 év előtti saját történetünkhöz.
 
A kamarai megalakulás előzménye
A 20 évvel előtti politikai hangulatban természetes volt, hogy részt kell vállaljunk a demokratikus átalakulási folyamatban. Nagyon is időben léptünk, azon a bizonyos 1989. március 9-én még csak küszöbön állt a rendszerváltás:
-        ¼ évvel voltunk Nagy Imre újratemetése előtt;
-        ½ évvel a köztársaság kikiáltása előtt voltunk;
-        1 évvel voltunk az első szabad választások előtt.
Az alakuló ülést megelőző szervező munka az Építéstudományi Egyesület Érdekvédelmi Bizottságában kezdődött még 1988-ban. Ennek az Érdekvédelmi Bizottságnak tagjai voltak:
Hajtó Ödön
Horváth Z. Kálmánné
Kádár Zoltán
Máté János
Scharle Péter
Szabó Iván.
Később már kifejezetten kamarát alakító előkészítő bizottság is alakult, ennek tagjai voltak:
Andor Béla
Barsiné Pataki Etelka
Dankó Jenő
Fülöp Lajos
Garai József
Hajtó Ödön
Komornoki László
Korda János
Madaras Gábor
Rátóthy Benő
mérnökök, és
dr. Füredy Jenő, valamint dr. Virág Ferenc, jogtanácsosok.
Az 1989. március 9-i alakuló ülésre az UVATERV igazgatója, az azóta sajnos elhunyt Szécsi László bocsátotta rendelkezésre a Vigadó téri székház kultúrtermét. Az alakuló ülés említésre méltó eseménye volt Makra Magdolna felszólalása, aki az Építéstudományi Egyesület nevében támogatásáról biztosított bennünket.
Az első kamarai irodát pedig a MÉLYÉPTERV igazgatónőjétől, Horváth Z. Kálmánnétól kaptuk. Érdekessége ennek a helyiségnek, hogy eredetileg pártiroda volt. Éppen ekkor szűntek meg a vállalatoknál kihelyezett pártszervezetek, és az ő helyiségüket kaptuk meg. Ebben az irodában vállalt titkárság vezetési feladatot Dávid Zsuzsa vegyészmérnök, így már volt aki napközben felvegye a telefont és beleszóljon: Jónapot kívánok, itt a Mérnöki Kamara beszél. Ebben az időben ment nyugdíjba az UVATERV jogtanácsosa, Füredy Jenő, aki átült a kamarához és nagy segítségünkre volt az elmúlt 20 év alatt.
 
A törvény története
Az egyesületté alakulást mindig is csak egy első lépésnek tekintettük, és azonnal hozzáláttunk egy köztestületi kamarai törvény előkészítéséhez. A törvényt kezdetben az Ipari Minisztérium patronálta. Bod Péter Ákos és Szabó Iván minisztersége alatt el is készült a törvénytervezet parlamenthez benyújtható változata. Ekkor történt, hogy Szabó Ivánt elvezényelték pénzügyminiszternek, az új ipari miniszter, Latorczai János pedig elfektette a törvényt. 1994-ben kormányváltás történt, a Horn kormány ipari minisztere Pál László lett, aki átadta ezt a törvényt az építésügyért felelős Környezetvédelmi Minisztériumnak. Ott Baja Ferenc miniszter és Szili Katalin államtitkár felkarolták, beterjesztették.
A törvény végleges szövegezése kapcsán kell említést tenni a minden mérnök kamarája gondolatról. A törvényt a tervező és szakértő mérnökök kamarájaként lehetett elfogadtatni. Ennek oka, hogy korábban csak a tervezők és szakértők voltak államilag regisztrálva, az illetékes minisztériumokban, és teljesen magától értetődő lépés volt ezek szakmai önkormányzati kézbe adása a kamarai törvény által. De sikerült egy kiskaput hagyni: minden mérnök tagja lehetett a kamarának, ha nem is volt tervező, vagy szakértő. Így azután a kivitelezésben, az oktatásban, a közigazgatásban dolgozó mérnökök is tagok lehettek, kirekesztésükről szó sem volt, elkezdhették volna lobbizásukat saját érdekeik képviseletében, de ilyen mozgalmakról nem tudok beszámolni. Ez utóbbi foglalkozási ágakban dolgozó mérnökök még saját szakosztályuk megalakításáig sem jutottak el 20 év alatt. Persze kényelmesebb törvényi hiányosságokra hivatkozni.
Az Országgyűlés Bizottságai 1995-96-ban hosszasan tárgyalták a törvényt. Ezeken a bizottsági tárgyalásokon én képviseltem a kamarát és érveltem a köztestületi jogok megadása mellett. Ellenvélemény folyamatosan a MTESZ részéről érkezett, Nárai Szabó Gábor és Michelberger Pál akkori MTESZ elnökök a kamara ellen agitálták a képviselőket. Kedves gesztus volt egyik későbbi MTESZ elnöktől: Zettner Tamástól, hogy ezért megkövette a kamarát, bocsánatot kért, úgyhogy remélem most szent a béke közöttünk. Visszatérve az Országgyűlésbe: végül 1996 júniusában elfogadták a tervező és szakértő mérnökök és építészek szakmai kamarájáról szóló törvényt.
A törvény ellenszavazat nélküli elfogadása ritkaság számba ment. Ezt meg is kellett ünnepelni. Ezért Szilvási György, aki akkor Baja Ferenc kabinetfőnöke volt, fogadást szervezett, melyre engem is meghívott. Ez a fogadás pedig a országgyűlési képviselők klubjában volt, a Szalai utca 4. szám alatt, mely a Mérnöki Kamara régi székháza. A fogadáson elhumorizálhattunk arról, hogy most itt képviselők fogadják a kamarát, vagy a kamara fogadja a képviselőket. De az épület akkor már az Altus Kft tulajdonában volt, a Parlament csak bérelte.
 
20 éves a Kamara
Hogyan látom a kamara eredményeit?
-        Eredmények között legelső, hogy van kamara. Megvannak a működéshez szükséges törvényes feltételek, szabályzatok. Meg kell emlékezzek itt arról, hogy ebben a munkában Andor Béla érdemeiről.
-        Lehet, hogy nemcsak egyedül a kamara érdeme, de sikerült egybetartani a mérnök társadalmat egy szétszakadt országban, mérnöktársadalom és a Mérnöki Kamara nem vesz részt a politikai megosztottságban.
-        Olajozottan és naprakészen működik a regisztráció, megvalósult a továbbképzés. Ki kell itt emeljem az országosan egységes regisztrációs rendszer és a továbbképzés projektmenedzserének Korda Jánosnak munkásságát, nélküle ez így nem jöhetett volna létre.
-        A 15 éve alapított Mérnök Újság minden hónap elején pontosan megjelenik.
-        Sikerült fenntartanunk a Visegrádi együttműködést, melyet az Antall kormány kezdett el, de a politika abbahagyta. Folytassuk.
-        A taggyűlések, a mérnök bálok, a tanfolyamok a társadalmi kohézió lényeges elemei.
Ez utóbbi jelentőségét nemrég Kopp Mária és Skrabszki Árpád kutatásaiból ismerhettük meg, akik a magyarországi korai halálozás okait kutatták. A legaktívabb férfi korosztályok halálozási aránya az 1930. évi halálozási szinten van, pedig azóta egy sor gyógyszert találtak ki. 1930-ban még nem volt antibiotikum, nem voltak vérnyomáscsökkentő gyógyszerek, nem volt kemoterápia. Az orvostudomány és a gyógyszerkutatás nem tudott lépést tartani azzal az ellenhatással, amit a stressz, a magára maradottság, a kilátástalanság, a lét- és egzisztenciális bizonytalanság okoz. Egy harmonikus társadalmi közegnek ezek szerint kimutathatóan pozitív egészségügyi következményei is vannak.
 
A rendszerváltás 20. évfordulója
A mi kamarai évfordulónk egybeesik még egy évfordulóval: a rendszerváltás 20. évfordulójával. Számomra az a kérdés: van-e ezen a rendszerváltáson mit ünnepelni, mert az a rendszerváltás, amire mi 1988-89-ben számítottunk nem történt meg. A rendszerváltás csak részben történt meg. Gazdasági rendszerváltás történt, de politikai nem. A gazdasági rendszerváltás abban a formában történt meg, hogy mindent elprivatizált az ország, még a hagyományosan közösségi tulajdon jelentős részét is. Mire is utal magyar nyelvben a „köz-„ előszó:
közmű
közüzem
közlekedés
közút
köztisztaság
közvilágítás.
Ezeket a köz hozza létre, a köz működteti a köz érdekében.
A politikában pedig 20 év után még mindig pártállamról beszélhetünk, még mindig csak a hatalom megszerzéséről szól a történet.
Annak megítéléséhez, hogy a kamara helyén van-e a politikai struktúrában, kicsit messzebbről kell kezdenem a gondolatsort. A politikai pártok Európában a 19. század végén, a 20. század elején fejlődtek tömegpártokká, képviselték és védték tagjaik érdekeit. A pártok működésének eredményeként demokratikus államrendszerek alakultak ki. A 20. század utolsó évtizedeitől a pártok létszáma összezsugorodott, nemcsak nálunk, Ny vagy K Európa más országaiban is. Az, hogy nálunk legfeljebb tízezres nagyságrendű párttagsági létszámról beszélhetünk, azt jelenti, hogy ma már csak az lesz párttag, aki ettől remél valamit. Országgyűlési képviselőség, vagy kormányzati pozíció nem jut mindenkinek, de egy önkormányzati képviselőség, egy vezető köztisztviselői állás, egy igazgatósági, vagy felügyelő bizottsági tagság már jut mindenkinek. Akinek még sem, az kap egy tanácsadói, vagy vagyonvédelmi megbízást, képességei szerint. Mindez a kontraszelekció melegágya, a közszférát elözönlik a karrieristák, akik szakmai kérdésekben a hozzáértés híján kommunikálnak.
A demokrácia, melyet 1988-89-ben a kamara alakításakor elgondoltunk más. Mi nem az úgynevezett képviseleti demokráciára gondoltunk, ahol egyetlen jogunk, hogy 4 évenként egy szavazócédulát bedobhatunk az urnába, és utána 4 év csend, hanem a részvételi (más szóval közvetlen) demokráciát képzeltünk el, ahol a civil szférának is folyamatos beleszólási joga van a történésekbe. A civil szféra pedig csak úgy tud hatásosan érvényre juttatni bármilyen véleményt, ha megszervezi magát, és nem egyénenként nyilvánul meg. Pontosan ezt tettük 20 éve: megszerveztük magunkat, de igazán szóhoz még nem jutottunk.
Közérdek lenne, és ezt várom az előttünk álló új rendszerváltástól, hogy a szakmai kérdéseket ebből az előbb említett pártpolitikai közegből kiszakítsa. Nem lehet tovább fenntartani azt a rendszert, hogy műszaki kérdésekben a politikusok döntenek, majd azt velünk, mérnökökkel akarják legitimálni. A műszaki és infrastrukturális kérdésekről a kormányzatnak a Tudományos Akadémiával, a Mérnöki Kamarával, a tudományos egyesületekkel közösen kellene a döntéseket meghoznia. Ennek a pártonkívüli szférának nemcsak konzultációs szerephez, hanem beleszólási lehetőséghez, a döntéshozatalban és az ellenőrzésben valórészvételhez kell jutnia. Egy következő kamarai vezetés számára az az igazi kihívás, hogy a letűnő liberális piacgazdaság helyébe lépő új társadalmi rendben a műszaki értelmiség számára kiharcoljon egy demokratikus pozíciót, részvételi lehetőséget biztosítson a közéletben.
 
Részvétel a közéletben
A 20 évvel ezelőtti célkitűzéseink sorában első volt: a mérnök társadalom elismertségének javítása, reputációja. Világosan kell látnunk, hogy a társadalom elismerését csak úgy szerezhetjük meg, ha részt veszünk a közéletben. Az értelmiség hivatása ugyanis, hogy a közügyek intézésében részt vegyünk, szakmai kérdésekben világos álláspontot képviseljünk.
Néhány példa, hogy mire gondolok:
Ahogyan a Kamara munkáját ellenőrzi a Felügyelő Bizottság, a Kormány munkáját is ugyanúgy ellenőrzi az Állami Számvevőszék. Azt most hagyjuk figyelmen kívül, hogy a Kamara vezetése ugyanúgy nem veszi figyelembe FB jelentéseit, mint a Kormány sem veszi figyelembe az ÁSZ jelentéseit. Ha megnézem az ÁSZ honlapján a legutóbbi vizsgálati jelentései, a következőket találom:
1)      Jelentés a közigazgatás modernizációjáról 2009 januárban.
Az ÁSZ kifogásolja, hogy amíg nem tisztázott a közigazgatás fogalma, nincsen pontosítva, hogy mi az állam feladata, addig korai modernizációról beszélni.
Kérdésem, hogy van-e a Kamarának kialakult és képviselt véleménye a közigazgatásról? Úgy nem lehet a közszférában dolgozók létszámát csökkenteni, hogy közben nyakló nélkül készülnek a jogszabályok, melyekkel a köztisztviselők újabb és újabb feladatokat adnak önmaguknak. Ehhez már én teszem fel a kérdést: hogyan is várhatnánk el a bürokráciától, hogy felfalja önmagát?
2)      ÁSZ jelentés készült 2008 szeptemberében a közbeszerzési rendszer működésének ellenőrzéséről. Ebben az ÁSZ azt kifogásolja, hogy a közbeszerzési törvény módosítgatásának nincsen semmiféle stratégiai alapja, itt csak szövegszerű megfogalmazásokról folyik egyeztetés.
Kérdés: van-e a kamarának kialakult világos álláspontja, hogy mi mit kívánunk a közbeszerzési törvényben érvényesíteni? Ezt a törvényt minden évben módosítják, a minőség szerinti kiválasztásra vonatkozó javaslatainkkal például minden parlamenti ciklusban előállhatunk, egyszer majd csak megértik.
3)      Az ÁSZ 2008 júliusában jelentést készített a vasúti közlekedés korszerűsítéséről. Kérdés, hogy a Kamara miért nem csatlakozik az ÁSZ ilyen jellegű munkájához, ha már nem kezdeményez?
4)      Az ÁSZ 2008 júliusában jelentést készített az autópálya beruházásokról. Ebben olyan dolgokat kifogásol, hogy a Kőröshegyi völgyhíd vonatkozásában az állami beruházó érdemben nem is vizsgált meg más változatokat. Kérdésem: a Kamarának nem kellett volna ezzel foglalkoznia?
5)      Az ÁSZ 2007 októberében jelentést készített a villamos energia ellátásról, melyben a stratégiát hiányolja. Kérésem: van-e a Kamarának a villamosenergia ellátással kapcsolatosan olyan stratégiai javaslata, mely mellett következetesen kiáll?
Csak emlékeztetőkből olvassuk, hogy a parlamenti üléseken, különféle bizottsági és testületi üléseken a Kamara képviseletében Kassai Ferenc vett részt. Hogy csak a legutóbbiak közül néhányat említsek: Kassai Ferenc részt vett
-        az építőipari válságkezelésről,
-        a vállalkozásokat érintő törvénymódosításokról,
-        a polgári törvénykönyv módosításáról,
-        a közbeszerzési törvény módosításáról,
-        a felsőoktatási akkreditációról szóló megbeszéléseken,
de azt sohasem tudjuk meg, hogy oda milyen – a kamarai álláspontot képviselő - mandátummal ment el, hogyan fogadták a kamara javaslatait, mit tudott elérni.
 
A Kamarának igen sok kérdésben világosan megfogalmazott, hosszú távon képviselhető és képviselt álláspontja kell legyen ahhoz, hogy a társadalom észrevegyen bennünket, észrevegye, hogy van egy felelős műszaki értelmisége. Ez lenne, lehetne egy következő kamarai vezetés küldetése, de csak akkor, ha csak nem akarunk megrekedni, vagy megelégedni azzal a cégtáblával, hogy: Mérnök Regisztrációs és Továbbképzési Hivatal. Mert itt van a válaszút lényege. A mostani döntés történelmi felelősséggel bír. Ha maradunk a Mérnök Regisztrációs és Továbbképzési Hivatal funkciónál, akkor ehhez most egy menedzser vezetőt kell választani, és működik tovább a rendszer. A menedzser típusú vezetőtől nem kell elvárunk semmiféle programot.
A másik út, hogy helyet követelünk magunknak a közéletben, akkor ehhez szakma-politikai képességekkel rendelkező vezetőt kell választani, szakmai és politikai képességekkel egyaránt rendelkező vezetőt kell választani. Az ilyen jelöltektől természetesen programokat is várunk.
 
A korrupcióról.
A 20 évvel ezelőtti célkitűzések között szerepelt az etikai normák felállítása és a tisztességes piaci magatartás érvényre juttatása. Ezzel kapcsolatban a korrupcióról kell beszéljek, mert ebben sajnos mi mérnökök is asszisztálunk, ha nem is mi vagyunk a főszereplői.
Az elmúlt 20 évben a korrupció fő iránya megváltozott. Régebben a korrupció lentről felfelé irányult. A kis ember járult a maga borítékjával a magas hivatal elé és próbált ott előnyöket vásárolni a hatalmasságoktól, például egy építési engedély, egy rendezési terv, vagy egy soronkívüliség érdekében.
A mai korra jellemző korrupció felülről lefelé irányú, főszereplői a pártok és a politika. Egy állami támogatás odaítélésének, egy állami megrendelés, vagy egy közbeszerzési projekt elnyerésének az a feltétele, hogy abból mennyi jut vissza a pártkasszába. Vita és nézeteltérés legfeljebb abban van, hogy ez 10 vagy 25 százalék legyen. Bizonyítékkal nem tudok szolgálni. Aki tudna, az hallgat, mert mindenki szem a láncban. Ügyészségi, vagy bírósági ügy nem eddig nem lett a dologból, legfeljebb néha egy-egy Tocsik, Kulcsár vagy Zuschlag lebukik a látszat kedvéért, de nem ezekre az ügyekre gondolok. Egyszer majd a nagyobb ügyekkel is el kell számolni, olyan nincs, hogy ezeket amíg világ a világ, el lehet tussolni.
A mérnökök, akik tisztességtelenség árán is munkához akarnak jutni, szintén kiszolgálják a rendszert, sokszor még a szakmai, műszaki, gazdaságossági szempontokat is feladják. A Kamarának ehhez eddig soha egy szava sem volt.
 
Az oktatásról
A mérnöktársadalom alkotó munkájának jövőbeni minőségét csak megfelelő képzési háttérrel tudja biztosítani. A 20 évvel ezelőtti alakuló ülésen is elhangzott, hogy az oktatás színvonala gyengül. Eltelt 20 év, tovább gyengült. A Mérnök Újság utóbbi számaiban egymás után jelentek meg cikkek, melyek aggódnak a jövő mérnökeiért. Remélem 20 év kísérletezgetés elég volt arra, hogy a reformok nem helyettesítik a munkát.
Az oktatási intézmények szerencsére még ellenállnak a minőségcsökkenésnek, hiszen a felvett hallgatók 40 %-a jut el a diplomáig, 60 % időközben kihullik. De miért nem lehet az amúgy is kihulló 60 %-ot már eleve egy felvételi vizsgán kiszűrni. Kár rájuk az oktatók energiáját és az állami finanszírozást pazarolni, azért, hogy végül is egy használhatatlan bizonyítvánnyal hagyják el az intézményt. Mit is lehet kezdeni egy olyan leckekönyvvel, melyben néhány elégséges és sok elégtelen bejegyzés van?
Tudom ez a javaslat a mai politikusok számára nem népszerű, mert szükségük van mindazok szavazatára is, akik könnyedén bekerülhetnek a felsőoktatásba, ha másért nem, hát azért, hogy ott jól érezzék magukat. Egyáltalán nem az esélyegyenlőség ellen vagyok. Mindenkinek egyenlő esélyt kell adni, aki a fizika és matematika feladatokat a felvételin meg tudja oldani, bárhonnan is érkezzék is.
Itt jön elő az a kérdés: kell-e bevezessünk kamarai vizsgáztatást? Számos országban van ugyanis rá példa, még olyan országokban is, ahol nincs kötelező tagság. A vizsgával a vevők, a megrendelők bizalmát lehet elnyerni, ami közvetve egy nagyobb társadalmi elismertséghez is vezet.
 
Hogyan tovább Kamara?
Hogyan tovább Kamara, teszik fel sokan a kérdést most a választások előtt.
Egyik lehetőség, hogy megtartjuk az eddigi alapvetően adminisztratív, közigazgatási jelleget. Kiírjuk a cégtáblára, hogy Mérnöki Regisztrációs és Továbbképzési Hivatal. A mindenkori kormánnyal a társutas szerepét vállaljuk, kerüljük a konfrontációt, kompromisszumkészséget mutatunk. Ekkor az országos Magyar Mérnöki Kamara élére kell egy menedzser típusú, közigazgatáshoz értő új ügyvezetőséget választani, mint ahogyan azt most a Jelölő Bizottság előkészíti, ehhez a változathoz elég személyi javaslatokat tenni, különösebb programra sincs szükség, legfeljebb tagdíjcsökkentést lehet javasolni.
Van azonban egy másik út, csak az a kérdés, hogy hajlandók vagyunk-e a politikától való távolságtartásunkat feladni? Megpróbálunk-e értelmiségként viselkedni, és a társadalom számára, a társadalom nevében, a közérdeket képviselni és felelősséggel nyilatkozni minden műszaki, technikai és infrastrukturális kérdésben, mint ahogy azt Molnár László, a Közlekedési Tagozat elnöke néhány cikkében már kifejtette. Az adminisztrációt rá lehet hagyni a területi kamarákra, és az országos Magyar Mérnöki Kamara élére állhat annak a folyamatnak, hogy az előttünk álló rendszerváltásban, az új demokráciában, a formálódó új világrendben a mérnökök hivatásrendi önkormányzatának a politikai palettán az őt megillető pozíciót kiharcolja. A mai magyar pártpolitika nem érdekelt egy ilyen átalakulásban, nehezen fogja megadni magát. De a 20 év előtti taktika most is megismételhető. Akkor kamarai törvény hiányában, 1989 és 1996 között kvázi kamaraként, kvázi köztestületként működtünk. Megtehetjük most is, hogy a kormányzattal párhuzamosan kvázi demokratikus szakmai köztestületként kezdünk működni, és mintha beleszólási jogunk lenne, minden minket érintő szakmai kérdésben párhuzamba állítjuk véleményünket a politikusok véleményével. Ha ezt határozottan tesszük, előbb lesz demokrácia, mint utóbb. Ehhez az úthoz a kamarának pedig most politikai érzékkel bíró elnököt, elnökséget kell választania, akiknek erre a feladatra programjuk kell legyen.
 
Budapest, 2009. március 9.
Hajtó Ödön